Érkeznek a fecskék, de még nem csinálnak nyarat.

Szépen lassan egyre több fecske érkezik a Kárpát-medencébe, s a korai érkezők már a fészkeknél is megfigyelhetőek. De az állományok zöme még csak a következő hetekben jön haza a hosszú és veszélyes afrikai útról.

Kevesen vannak még, hogy nyarat csináljanak. Majd, ha végigmegyünk egy falusi utcán, s a villany-vezetékeken lépten-nyomon csivitelő füsti fecskéket látunk, vagy egy-egy városi középületen akár nagyobb számban is költő molnárfecskéket láthatunk a fészektől el- és visszarepdesni, akkor kezdődik el az igazi „nyárcsinálás”. Sőt, ha a faluszéli homokbányákba vagy a Tiszára is megérkeznek a könnyed röptükkel és jellegzetes hangjukkal feltűnő barna madarak, a partifecskék, akkor lesz itt az "igazi tavasz".
Aztán már csak a későn megérkező sarlósfecskék (kikről jól tudjuk, hogy nem valódi fecskék) érkezése lesz hátra, s akkor a lakótelepek panelházai között is megindul az élet (hangos vijjogással).

De egyelőre még érkezőben vannak. S ne felejtsd el! - Ha Te is láttál megérkező fecskét, akkor töltsd fel adataid a Fecskefigyelőre! >>

Eddig 138 idei adatot töltöttek fel az adatbázisba. Ebből 94 helyszínen füsti fecskéket, 37 helyen molnárfecskéket láttak, de 6 helyen partifecskék és 1 helyen sarlósfecske érkezésről is tudósítottak már adatközlőink.

Az egyik érdekes megfigyelésről Mórocz Attila így számolt be röviden:
„Április másodikán a Bajátol délre talalható Nagybaracska térségében egy nagyobb csapat madárra lettünk figyelmesek. A közeli szánton 170 füsti fecske pihente ki a vonulás fáradalmait, további 30 madár a közeli halastó felett vadaszott. A pihenő csapat látványosan el volt fáradva, jelenlétünkre alig reagáltak. A csapatban 5 parti fecske is megfigyelhető volt.”

Természetesen Attila az adatbázisba is feltöltötte adatukat (Egerszegi Attilával figyelték meg a madarakat). Hasonló érdekes megfigyelésekről várjuk a beszámolókat! ;-)

Ha korábbi években is figyelted a megérkező első fecskéket, akkor azok adatait is szeretettel várjuk! Van már adatunk 1865-ből is. :-)

Vonuló füsti fecskék Nagybaracska mellett - 2010.04.02. (Fotó: Mórocz Attila)

Szántóföldön pihenő füsti fecskék Nagybaracska mellett - 2010.04.02. (Fotó: Mórocz Attila)

 

Március 21-29. között néhány kollégámmal az Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC) Spanyolországban megrendezett madármonitoring konferenciáján voltunk (18th International Conference of the European Bird Census Council, Bird Numbers 2010, “Monitoring, indicators and targets”), s ott (Extremadura tartományban, Cáceres városban és környékén) már mindhárom fecskefaj a költéssel volt elfoglalva. Sőt a nálunk nem fészkelő vörhenyes fecskék (Cecropis daurica) is ott voltak már, s egy híd alatt találtunk félig elkészült fészket is. A sarlósfecskék is nagy csapatokban vijjogtak már Cáceres-ben, mint nálunk majd májusban, ha mind itthon lesznek.

Jó volt látni a sok fecskét márciusban, hiszen itthon csak egy hónapra rá láthatunk majd ennyit.

Füsti fecske - Spanyolország, Malpartida de Caceres - 2010.03.28.

Füsti fecskék - Spanyolország, Villareal de san Carlos - 2010.03.27.

Molnárfecske - Spanyolország, Cáceres - 2010.03.28.

Molnárfecskék - Spanyolország, Cáceres - 2010.03.28.

Molnárfecske kolónia - Spanyolország, Malpartida de Caceres - 2010.03.28.

Kisebb partifecske telep egy laza homokdombon - Spanyolország, Monfragüe - 2010.03.27.

Vörhenyes fecskék és félig kész fészkük, egy hegyvidéki szerpentin hídja alatt - Spanyolország, Monfragüe - 2010.03.27.

Hozzászólások

molnárfecskék

Megint nagyon esik...Pedig a 10-12fős kis molnárfecske csapat tagjai (2pár nálunk fészkel sok-sok éve) elkezdtek a szomszéd házon építkezni. De legalább lesz saruk!!! :o)

esős idő

Egyre többen érkeznek haza, de az elmúlt két hét esős időjárása nem túl kedvező a repülő rovarokkal táplálkozó madarak számára, különösen a fecskéknek. :-(

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
© MME-BirdLife Hungary »

© Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) | mme@mme.hu
Kiemelten közhasznú társadalmi szervezet | Postacím: 1121 Budapest, Költő u. 21.
Adószám: 19001243-2-43 | Számlaszám: 11712004-20011215