Létesítsünk sárgyűjtő helyet!

A füsti- és molnárfecskék fészekanyaga szó szerint az út pora – amennyiben kellő mennyiségű vizet kapva sárrá válik. A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú lakott területek fecskéinek, különösen a városközpontokba is bemerészkedő molnárfecskéknek, a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk. Ezért fecskés környéken, vagy ahol szeretnénk vendégül látni a kis rovarvadászokat, létesítsünk sárgyűjtő helyet!

Sarat gyűjtő molnárfecskék (Fotó: Csonka Péter) ...

... és füsti fecske (Fotó: Lóki Csaba).
 

Útszéli sárgyűjtő helyek


A legkézenfekvőbb megoldás, ha március végétől kis forgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet jól beiszapolunk, addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően már csak annyi a dolgunk, hogy az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta újra locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt.

A városi út aszfaltozási program, és a szárazodó tavaszok következtében  a fecskék egyre kevesebb helyen találnak ...
 

... fészekanyagnak való sarat.
 

 A falvakban, tanyákon költő fecskék helyzete jobb, mert  a jószágitatóknál általában van sár. Az extenzív  állattartás és az állatállomány csökkenésével  azonban itt is jelentkezik a probléma.
 

Sárgyűjtő hely a kertben


Amennyiben a kertben szeretnék sárgyűjtő helyet létesíteni, első lépésben ásóval vagy kapával tisztítsuk meg a fűtől a talajt. Ezt követően ássunk egy sekély, mintegy fél ásónyomnyi mélységű gödröt, amit béleljünk ki műanyag fóliával. Ez megakadályozza a víz elszivárgását, segíti a sárgyűjtő hely kevesebb munkával való nedvesen tartását. Ha ezzel megvagyunk, a kiásott föld nagyobb göröngyeit ásóval vagy lapáttal aprítsuk fel, a gyökereket, ágakat, köveket szedegessük ki, majd a „finomított” talajt lapátoljuk vissza a fóliára. Belocsolás előtt simítsuk el a földet úgy, hogy kissé a gödör belseje felé lejtsen. Különösen füstifecskés területen érdemes a sárba száraz füvet keverni, a madarak a nedvességtől felpuhult szálakat kötőanyagként beépítik a sárgombócok közé. Ha lehetőségünk van rá, agyagos földet használjunk, mert ez még jobb tapadást biztosít.

Ásóval tisztítsunk meg egy jó fél négyzetméternyi területet ...
 

... a fűcsomóktól, ...
 

... majd fél ásónyomnyi mélységben lazítsuk fel a földet. Ha ez nagyon köves, a leendő porfürdő területéről lapátoljuk ki a talajt, ...
 

... amit a nagyobb rögök aprítását, ...
 

... a termetesebb kövek, ágak eltávolítását, ...
 

... és a gödör fóliával történő kibélelését követően visszalapátolhatunk. ...
 

... Végül alaposan locsoljuk be a sárgyűjtő helyet, ...
 

... és ezt az állapotot április-július között az időjárástól függően  naponkénti víz utánpótlással tartsuk fenn.

 

© MME-BirdLife Hungary »

© Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) | mme@mme.hu
Kiemelten közhasznú társadalmi szervezet | Postacím: 1121 Budapest, Költő u. 21.
Adószám: 19001243-2-43 | Számlaszám: 11712004-20011215