Tokaji partifecske hajózás - Jöjjön velünk erre az egyedülálló sétahajós túrára!

2010. május 8-9. (szombat-vasárnap)

Az MME a 2010-es fecskevédelmi évben hagyományteremtő szándékkal indítja el a tokaji partifecske hajózási programot. A Felső-Tisza szakadásos partfalaiban találhatók a legnagyobb még megmaradt természetes partifecske telepek Európában.


Ide szervezzük május 8-9-én azt a különleges madármegfigyelő sétahajózást, melynek keretében a két napon, naponta legalább három alkalommal, 1,5 - 2 órás utakat teszünk egy kétfedélzetes hajón a nászidőszakban nyüzsgő partifecske kolóniákhoz.

Fotó: Szép Tibor


A partifecske hajózási program

Tokajtól északra, a Felső-Tisza szakadásos partfalaiban találhatók Európa legnagyobb egybefüggő partifecske telepei, melyek egyben az utolsó jelentős természetes fészkelőhelyei a fajnak kontinensünkön.


A partifecske sétahajózás Tokaj központjából, a híd lábánál lévő Bonchidai Csárda melletti kikötőből indul. A Danuvia kétszintes, 110 férőhelyes, panorámaablakos és kilátófedélzetes hajó, ezzel indulunk naponta legalább három alkalommal 1,5-2 órás túrákra az északi folyószakaszra, ahol megállunk a száz és száz fészeküreggel átlyuggatott természetes partfal-szakadásoknál, ahol reményeink szerint körülöttünk fog nyüzsögni az udvarlási lázban égő, magukat nem zavartató partifecskék több ezres "felhője". A túra különleges szolgáltatásaként a madarász terepi vezetőink a hajó hangosbeszélőjén keresztül végig "közvetítik" az oda-vissza úton látott érdekességeket, és magyarázzák a fecskék viselkedését.

A sétajáratok indulási menetrendje szerint május 8-9-én (szombat-vasárnap) 11:00, 13:00 és 15:00-kor biztosan indulnak a túrák. Nagyobb számú érdeklődő esetén - némileg rövidítve egy-egy kör időtartamát - akár több járat is indulhat; ebben az esetben ezt az oldalt frissítjük a legfrissebb információkkal.

A túra közvetlen költségét a hajójegy képezi (a helyfoglalásról a következő pontban olvashat részletesen), az MME által a fedélzeten biztosított idegenvezetés ingyenes!

Jegyárak:

  • Felnőtt 960 Ft/fő
  • 3-14 évesek* 720 Ft/fő

25 fő feletti csoportos (előre rendelt és fizetett utakra):

  • Felnőtt 800 Ft/fő
  • 3-14 évesek 600 Ft/fő
  • 3 éves kor alatt ingyenes

A hajó fedett, panorámaablakos fedélzetei akár rossz idő esetén is  kényelmes megfigyelési lehetőséget kínálnak  (Fotó: Orbán Zoltán).


A hajó következő indulására várakozókat a Bonchidai Csárda (itt van a hajókikötő) meleg étellel és frissítő italokkal, az MME információs és kiadvány pulttal várja. Amennyiben sokan leszünk - és lesz rá érdeklődés - a tumultus elkerülése érdekében kisebb, 20-30 fős csoportokkal rövid madármegfigyelő sétákat teszünk Tokaj belvárosában és a Tisza parton.

Jelentkezés a programra, hajójegy-vásárlás, szállás és étkezés Tokajban

A sétahajóra a beszállás a helyszíni jegyvásárlást követően érkezési sorrendben történik, ezért az a legbiztosabb, ha a jegye(ke)t az érdeklődők előre lefoglalják, megrendelik.

Az MME a hajó szakmai kíséretét biztosítja, a jegyrendeléssel, helyfoglalással nem mi foglalkozunk, ez ügyben, kérjük, az alábbi lehetőségek valamelyikét válassza!

DANUVIA SÉTA- ÉS RENDEZVÉNYHAJÓ TOKAJ
06-20/971-6564, 06-47/552-187
info@tokaj-info.hu

vagy

TOURINFORM TOKAJ
06-47/552-070, 06-70/388-8870
tokaj@tourinform.hu

A Tourinform irodában a szállás- és étkezési lehetőségekről, valamint az egyéb programokról is felvilágosítást adnak!

 

További programok Tokajban 2010. május 8-9-én

A partifecske hajózás mellett május második hét végéje több más programmal is várja Tokajban és a környékén az érdeklődőket:

II. Tokaji Bor-/Tor-Túra, Tokaj, 2010. május 8.
SZALONNA és SZAMORODNI TALÁLKOZÁSA, Tállya, 2010. május 8.
Nyitott Pince Napok, 2010. május 8-9.

Ezek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy az érdeklődő családok, baráti társaságok akár a szombat-vasárnapot is a leghíresebb borvidékünkön töltsék.

Mindenkit szeretettel várunk, találkozzunk Tokajban!

© MME-BirdLife Hungary »

© Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) | mme@mme.hu
Kiemelten közhasznú társadalmi szervezet | Postacím: 1121 Budapest, Költő u. 21.
Adószám: 19001243-2-43 | Számlaszám: 11712004-20011215