A madárvédelem támogatása

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kiemelten közhasznú civil szervezetként fontosnak tartja az együttműködést a gazdasági élet környezettudatos gondolkodást előtérbe helyező szereplőivel. Tisztában vagyunk azzal, hogy a for profit szféra képviselői részéről a támogatás nem pusztán döntés kérdése, egyben anyagi teher- és felelősségvállalás is. Ezért az MME kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy adományozó partnereink számára a lehető legszélesebb körű ellentételezést biztosítsa a támogatást és a támogató céget bemutatva, megjelenítve. Kapcsolat >>

 

Miért éri meg támogatni a madárvédelmet és az MME-t?

  • Magyarországot az MME képviseli a madárvédelmi szervezetek világszövetségében, a BirdLife International-ban.
  • A támogató cég ez által részt vállal egy nemzetközi szinten is mérvadó civil szervezet madár- és természetvédelmi, környezeti nevelési, tudományos és ismeretterjesztő, vidékfejlesztő, munkahelyteremtő munkájához, világviszonylatban is veszélyeztetett madár és állatfajok védelméhez.
  • Az MME munkatársai magasan képzett természetvédelmi, környezeti nevelési, vidékfejlesztési, ökológiai, biológiai és agrár szakemberek, akik többnyire évtizedek óta dolgoznak egy-egy kiemelkedő fontosságú szakterületen. Tapasztalatunk és elhivatottságunk a garancia a legmagasabb mérce szerinti szakmai munkára.
  • Az MME kiemelten közhasznú civil szervezet, így a felajánlásokról adományigazolást tudunk kiállítani, amivel a partner cégek a jogszabályok szerint csökkenthetik adóalapjukat.

Molnárfecskék (Fotó: Csonka Péter)

 

Mit nyújt az MME?

  • A támogatott programhoz kapcsolódó minden eseményen, kiadványon, ismeretterjesztő és szakmai cikkekben, kapcsolódó eseményen és kommunikációs eszközön feltüntetjük a támogató nevét és logóját, valamint a támogatás tényét. A támogató cég megjelenített neve és/vagy grafikai eleme egyben linket is jelent a partner cég saját oldalára, illetve a partner cég a saját oldalán feltüntetheti az MME logóját és az együttműködés tényét.
  • A támogató céget megjelenítjük honalunk támogatói oldalán.
  • A támogató céget megjelenítjük a havonta legalább egy alkalommal megjelenő, színes elektronikus hírlevelünkben.
  • Az MME évente 4 alkalommal megjelenő lapjában, a Madártávlatban megjelentetjük a támogatóval készült interjút.
  • Speciális sajtótájékoztatók, előadások a sajtó ill. a cég által megnevezett célcsoport (dolgozók, partnerek) számára.
  • Évi legalább egy alkalommal VIP jelelgű programra (pl. őszi daruvonulás a Hortobágyon) hívjuk támogató partnereink képviselőit.
  • A támogató cég dolgozóit családostól kiemelt vendégként várjuk országos és helyi rendezvényeinken:
       - Fülemülék éjszakája minden év májusában.
       - Nyári madárgyűrűző táborok.
       - Európai Madármegfigyelő Napok minden év október első hét végéjén.
       - Tatai Vadlúd Sokadalom minden év november utolsó hét végéjén.
  • Az együttműködési megállapodásban részletezett módon és ütemezéssel, írásos beszámolót készítünk a támogató cég számára a támogatási összeg felhasználásáról.
  • A támogató cég igényeihez igazított, egyéni támogatási konstrukciók kidolgozását.

Tiszai partifecske telep (Fotó: Dr. Szép Tibor)

 

Hogyan támogathatja a madárvédelmet?

  • MME tagsággal, különösen pártoló tagsági kategória választásával (tovább>>), a cég dolgozóinak ajándékozott MME tagsággal (tovább>>).
  • Madárbarát kert programba történő bekapcsolódással (tovább>>), program regisztráció ajándékozásával (tovább>>).
  • Adományokkal:
       - egyéni és céges felajánlással;
       - egyszeri felajánlással;
       - több éves támogatási együttműködés keretében;
       - örökhagyással.
  • A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával, akár a munkavállalók széles körét is tájékoztatva, bevonva a támogatásba (tovább>>).
  • Eszközök, szolgáltatások felajánlásával.
  • Csapatépítő tréning jellegű önkéntes munkával (beszámoló egy ilyen alkalomról >>), akár a fővárosi természetvédelmi területeken is.
  • A jelvényadomány-gyűjtő kampányunka történő bekapcsolódással (tovább>>).

 

Mely cégekkel nem működhet együtt az MME?

Civil szervezetként a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület legfőbb döntéshozó szerve az évenként összehívott küldöttközgyűlés. A küldöttközgyűlések közti időszakban az egyesület stratégia vezetését a küldöttközgyűlés által választott civil elnökség végzi. Az elnökség, mint munkáltató alkalmazza az operatív stábot vezető ügyvezető igazgatót. Az MME stratégiai kérdésekben illetékes elnöksége úgy határozott, hogy az ügyvezető igazgató nem köthet partnerségi együttműködést fegyver- és dohánygyárakkal. Kérjük és köszönjük e cégek megértését!

 

© MME-BirdLife Hungary »

© Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) | mme@mme.hu
Kiemelten közhasznú társadalmi szervezet | Postacím: 1121 Budapest, Költő u. 21.
Adószám: 19001243-2-43 | Számlaszám: 11712004-20011215